![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/kele-215x300.jpg)
2018/2019. Mosonmagyaróvár
„… a magam vizein horgászgattam, a magam erdeiben vadászgattam, ahova másnak nem volt sem horgászengedélye, sem vadászjegye, és most már nem is lehet soha, mert ezek a vizek elapadtak, ezek az erdők elmúltak, és csak álmaimban és írásaimban élnek, ha nem is »örökké«, de talán sokáig, nagyon sokáig.” /Fekete István: Barangolások/
![](https://hatarkft.hu/wp-content/uploads/2019/05/kele2019_01-297x300.jpg)
Mint minden évben, az idén is kíváncsian vártuk a KELE NAPI feladatokat. Iskolánk 18 éve készül erre a versenyre. A II. és az V. KELE NAPOT mi rendeztük.
Már november közepétől elkezdtük a felkészülést. Ez a munka majdnem 5 hónapig tartott. Márciusig a levelező versenyek feladatait oldották meg diákjaink, közben megalakultak a helyszíni versenyeken küzdő csoportok. Egy –egy Fekete István által írt művet kellett feldolgozniuk(Vuk, -Tüskevár, Barangolások…).Tanulóink edzettek, énekeltek, Fekete István életéről, munkásságáról gyűjtötték az információkat, kvíz vetélkedők feladatait oldották meg, keresték a legmegfelelőbb szövegeket a szépolvasáshoz, rajzoltak illusztrációkat egy-egy alkotáshoz, verset, mesét, interjút írtak, készültek az informatikai pályázatok az életműről, hasznos anyagokból szobrokat készítettek, barangoltak a természetben.
Minden kompetenciaterületet megmozgattunk. Az elért eredményeinket az alábbi részletes beszámolóban tekintheti meg:
2017/2018. Lajosmizse
Iskolánk az összesített eredmények alapján II. helyezést ért el.
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2017_18_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2017_18_02.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2017_18_03.jpg)
2015/2016. Galgamácsa
Iskolánk az összesített eredmények alapján I. helyezést ért el.
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2015_16_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2015_16_kep-1024x576.jpg)
2014/2015. Lajosmizse
Iskolánk az összesített eredmények alapján I. helyezést ért el.
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2014_15_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2014_15_02.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2014_15_kep.jpg)
2013/2014. Kőbánya
A 2014-es évben a kőbányai Fekete István Általános Iskola adott otthon az immáron 13. alkalommal megrendezett Kele napnak.
A 10 órakor kezdődő rendezvényen 11 csapat vett részt. Nevezetesen: Ajka, Almásfüzítő, Berkesd, Gyömrő, Győr, Lajomizse, Monorierdő, Mosonmagyaróvár, Soroksár, Szob és a vendéglátó Kőbánya csapatai.
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2013_14_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2013_14_02.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2013_14_kep.jpg)
2012/2013. Berkesd
Iskolánk 12. alkalommal vett részt a Fekete István Általános Iskolák országos találkozóján, a Kele napon. Ezen a találkozón az iskolák tanulói versenyeztek egymással. Fekete István élete és munkássága volt a téma.
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2012_13_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2012_13_kep.jpg)
2011/2012. Szob
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2011_12_01.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2011_12_02.jpg)
![](https://szobfiai.hu/wp-content/uploads/2019/04/2011_12_kep-1024x681.jpg)