Szobi kézilabdás sikerek

Mint azt biztosan sokan tudják, a Szobi Fekete István Általános Iskolában kézilabda oktatás folyik. A Váci NKSE-vel szoros együttműködésben lévő szintén váci központú Dunakanyar Kézilabda Akadémia (DKA) színeiben jelenleg két korosztályú csapattal, 28 játékos vesz részt a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett Országos Bajnokságokon a Szobi Fekete István Általános Iskola lány tanulói közül.

A 2019/2020-as tanévben U10-es korosztályú csapatunk (2010-2011. évi születésű lányok), U9 –es korosztálytól kezdve az Országos Kisiskolás Bajnokság Közép régiójában versenyeznek havi egy forduló rendszerességgel, rendszeresen edzéseken vesznek részt, gólokat ugyan nem számolják a versenykiírás szerint, viszont több alkalommal sikerült már hátunk mögé utasítani az elmúlt egy évben nagy múltú klubbok utánpótlás csapatait. Ezek közül csak egy párat említenék: Gyömrői Kézilabda Akadémia, Szigetszentmiklós NKSE, Tatabányai SC, Farvasvár DSE Szentendre, Budai Farkasok.

 U11-es korosztályú csapatunk (2009-2010. évi születésű lányok) U8-as korosztálytól kezdve versenyez a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett Országos Kisiskolás Bajnokságban, ők az első szobi kézilabdás csapat, akik elsős koruk óta ismerkednek a sportággal, másodikos koruk óta rendszeresen versenyeznek, edzéseken vesznek részt. Az elmúlt két évben több alkalommal sok sikeres mérkőzésen vannak túl a lányok, ezek közül is említenék egy pár sokéves múltra visszatekintő klubbot: Maglódi TC, Vecsési SE, Gödöllői SE, Solymári SC, Szentendrei NKE, Dunaharaszti MTK, Gyömrői KA. Jelenleg az Országos Gyermekbajnokság K csoportjában két heti rendszerességgel, hétvégi fordulókon játszunk mérkőzéseket. Csoportunkban csupa nagy múltú Pest megyei egyesületek (Váci NKSE, Gödi SE, Ferencvárosi Torna Club, Hort SE, Angyalföldi Sportiskola, XVI. kerületi KMSE, Gödöllői KC) szerepelnek, akik egyelőre még jobbnak bizonyultak nálunk, de értékes gólokat dobunk minden mérkőzésen, szép periódusokat játszunk mind védekezés, mind támadás tekintetében.  Gyakran egy félidő erejéig uraljuk a mérkőzést, de ami legfontosabb mérkőzésről- mérkőzésre fejlődik játékunk. A tavaszi szezont már nagyon várjuk. J

2019. december 4-én a DKA, önálló szobi U10-es korosztályú csapata Budapesten a XVI. kerületi KMSE (Pumukli KUA) által szervezett Mikulás kupán vett részt a XVI. kerületi Centenáriumi Általános Iskolában. A dátumhoz közeledve nagy izgalommal vártuk a mérkőzéseket.

Első mérkőzésen a helyi csapat ellen, a XVI. kerületi Pumukli KUA U10-es csapata ellen játszottunk. Első félidőben védekezésünket rendkívüli fegyelmezettség jellemezte, támadásban gólerősek tudtunk lenni szép játékkal, befutásokból szerzett gólokkal, átlövés gólokkal, betörésekből szerzett gólokkal, szélsőjátékkal, megfelelő kapusteljesítménnyel.

Első félidő után egy picit megtorpant játékunk, mivel 8-9 éves gyermekekről beszélünk ez nem csoda, azonban rendkívül szoros mérkőzésen, az eredményjelzőn sokszor döntetlen állással végül az utolsó öt percben eldőlt melyik csapat szeretne jobban nyerni a mérkőzésen. 15-10-re megnyertük a mérkőzést a házigazda csapat ellen. Következett a második mérkőzés a Gyáli BKSE ellen, ellenfelünk bizonytalanságát kihasználva, végig vezetve, végül 12-6- os eredményt sikerült elérnünk.

Így megnyertük a kupát, jöhetett az ünneplés.

Nagy büszkeséggel töltött el, hogy a torna gólkirálynője Vigh Zsófia, csapatunk irányítója, iskolánk 4. b osztályos tanulója lett 14 góllal, eddig megszerzett tudásából támadásban és védekezésben is széles repertoárt láthattunk.

Másik vezéregyéniségünk Veres Gerda, az U10-es csapat csapatkapitánya, iskolánk 4.b osztályos tanulója, aki tisztségéhez méltóan igazi vezérként győzelemre vezette csapatát, sok  szép góllal, bejátszással, rendkívüli védekezőjátékkal.

Viszont a győzelemhez kevés lett volna két játékos, többen kiemelkedően teljesítettek, győzelmünk igazi csapatmunka volt. A lányokat óriási dicséret illeti, ezért fel is sorolnám a győztes csapat tagjait:

Hálóőreink:

Greff  Regina, Szabó Luca

Mezőnyjátékosok:

Bata Noémi, Vigh Zsófia, Veres Gerda, Drexler Bíborka, Szántó Hédi, Patrik Rozina, Németh Csenge, Koczó Karina, Krasznai Lilien, Héri Hanna (Boros Emese, Lakatos Diána sajnos nem tudtak részt venni a Kupán)

Helyezések:

                    I. Dunakanyar Kézilabda Akadémia (Szob)

                    II. Pumukli KUA (Bp., XVI. kerület)

                    III. Gyáli BKSE

A torna gólkirálynője:  Vigh Zsófia (DKA) – 14 gól

 

Szeretném megköszönni az óriási lehetőséget a Dunakanyar Kézilabda Akadémia teljes vezetőségének a teljes anyagi (utazás költségei, mezek, labdák, sportesztközök beszerzése, mérkőzéslátogatások) és a szellemi támogatást versenyzésünkhöz, továbbá a Szobi Fekete István Általános Iskola vezetőségének a támogatást, a pozitív hozzáállást, az MKSZ-nél kiírt pályázat benyújtását, amely segítségével felújításra kerülhetett mindkét iskolai tornatermünk, és kollégáimnak, akik segítségével meg tudjuk oldani a rendszeres versenyzést, edzést, részvételünket a tornákon. Legfőképpen köszönet illeti a gyerekeket,  akik rendszeresen és örömmel részt vesznek az edzéseken, sokszor másfél órát utaznak egy-egy mérkőzés helyszíne miatt a hétvégi fordulókra, illetve szüleiket, akik támogatása, bizalma, biztatása, pozitív hozzáállása nélkül nem lehetnénk sikeresek.

A Dunakanyar Kézilabda Akadémia Szobi Fekete István Általános Iskolában harmadik éve zajló sporttevékenységéről, Diákolimpián elért eredményeinkről, iskolánkból már többnyire elballagott U13-as korosztályú csapatunkról a továbbiakban szeretnék részletes tájékoztatást adni.

Sportbaráti üdvözlettel:

Kovács Tamás

edző, Dunakanyar Kézilabda Akadémia

a Szobi Fekete István Általános Iskola pedagógusa